Nem is tudom mit képzeltem, meddig tartható fenn egy ilyen se veled-se nélküled kapcsolat. A miénk kicsivel több, mint fél évet élt meg, aztán mint egy hullócsillag kiégett és eltűnt a semmiben. Nem emlékszem már ilyen sok év távlatából, hogy megbeszéltük-e a dolgokat, vagy csak szimplán elmaradtunk egymástól, de inkább arra hajazok, hogy volt valamilyen lezárása a történetnek, hiszen a "szakítást" követően hónapokig nem beszéltünk. Éppen a nyári szünet vége felé jártunk, s én az egész nyaramat arra pazaroltam, hogy "Zs" nyomában járjak. Mégis, így visszagondolva, akkoriban sokkal jobban pörögtek az események, mint most. De kanyarodjunk vissza a nyár végéhez. "Zs" egy kocsmában dolgozott pultosként, én pedig minden áldott napot a kocsmában lógva töltöttem, csak, hogy vele lehessek. Hanyagoltam a barátaimat, nem ettem, nem ittam csak ültem a pultnál és gyönyörködtem abban a tökéletességben, amit beképzeltem magamnak, s akkoriban még elhittem, hogy ha valamit nagyon akarunk akkor az valósággá válik. A nyár vége azonban "kapcsolatunk" végét is jelentette, s elvesztettem azt, amiért hónapokon át küzdöttem. "Zs" nem akart semmi komolyat - talán egy másik nő is képben lehetett - és abban is biztos vagyok így utólag, hogy vagy a lelkiismerete támadt fel, vagy elege lett belőlem, mert megszakítottunk minden nemű kapcsolatot - egy ideig. Ha nagyon megerőltetem magamat úgy emlékszem, hogy megbeszéltük a lezárást és az is rémlik, hogy napokon át bőgtem a szobám mélyén, de erre persze nem mernék mérget venni. Akkoriban nem volt köztünk egyenrangú a kapcsolat. Olyan volt, mintha teljesen alá lennék vetve neki és ez így is volt. Szóval én magamtól nem csókolhattam meg, nem bújhattam oda hozzá, nem lehettem vele, csak és kizárólag akkor, ha ő erre engedélyt adott. 19 éves volt, nyilván nagyon is élvezte a helyzetet, hogy irányíthat, kvázi dróton rángathat egy 15 éves kislányt. Én pedig annyira elvakultan szerelmes voltam, hogy fel sem tűnt, mennyire kihasznál és milyen durván palira vesz. Végül azonban lezáródott ez a hosszú hónapokon át tartó huzavona. Elváltunk egymástól, én pedig mélységes depresszióba estem. Igaz, a külvilág felé nem mutattam de magamban őrlődtem és hosszú estéket töltöttem sírással, mindhiába. Jobb nem lett tőle semmi, csak azt értem el vele, hogy egyre szánalmasabbá váltam az ismerőseim szemében. Végül elkezdődött az iskola és egyre többet voltam társaságban, ami terelte a gondolataimat. Nem láttam, nem találkoztam vele és kezdtem felejteni. Persze a remény minden egyes pillanatban ott volt a szívemben, de nem kínzott már annyira a hiánya, mint korábban. Már voltak olyan pillanatok, amikor őszintén tudtam nevetni és ténylegesen jól éreztem magamat a barátaimmal, persze még mindig sokat gondoltam rá. Gyakran felmerült a neve, sokszor végigtárgyaltuk a dolgokat újra és újra, de nem kerestem és ő sem keresett, mígnem egy szép napon pittyegett a telefonom és jött egy sms-em...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése