Az első pillantás, az első szerelem

Képzeld el, hogy 13 éves vagy és a legnagyobb gondod az, hogy vajon anyukád megengedi-e, hogy sötétedés után is elmehess bicajozni a barátaiddal. Legalábbis annak idején egy 13 éves lánynak nem nagyon volt más gondja. Szakkörökre jártam, énekkarra és még nem igazán realizáltam, hogy a fiúkból nemsokára férfiak, belőlünk lányokból pedig nők lesznek. Persze, voltak apró tiniszerelmek, de ezekben nem sok érzelem volt, inkább csak a felszabaduló hormonok játszottak szerepet az egészben. 

Aztán jött egy nap, ami megváltoztatta az egész életemet. Még iskolaidő volt, de már kezdtünk belépni a nyárba, talán május lehetett. Abban az időben volt egy nagyon kedves református lelkészünk, aki sokszor szervezett kirándulást a hívek számára. A mi családunk sosem volt nagy templomba-járó, de úgy gondolták, hogy a konfirmációba még nem halt bele senki és egyébként is az összes barátnőm járt kátéra, szóval én sem nagyon ellenkeztem. Igazán jól szórakoztunk és bármi rendezvény volt, szívesen jártunk vissza. Ennek köszönhetően jutottam el arra a kirándulásra is, ami mindent megváltoztatott. 

Reggel volt, a busz ablakán még ott pihentek a hajnali harmatcseppek, de már lehetett érezni, hogy szép időnk lesz. A lányokkal bevackoltuk magunkat a busz leghátsó üléssorába, előttünk pedig idősebb fiúk telepedtek le. Annak ellenére, hogy nem egy nagy településen lakom még sosem láttam korábban ezt a piros baseballsapkás srácot, aki annyira más volt, mint az osztálytársaim. A stílusa egyenesen lehengerlő volt, akkori önmagam számára. Így utólag visszagondolva egészen egyszerűen csak újdonságnak számított, hiszen akkori osztálytársaim szellemi szintje odáig jutott, hogy tetszésüket barbár módon azzal mutatták ki, hogy tapizták a lányokat. Ez a srác egészen máshogy csinálta. Flörtölt. Egyetlen egyszer sem ért hozzám, mégis mélyebb benyomást tett, mint a fogdosódó kis taknyosok az osztályból. 

Erdélybe mentünk kirándulni, de sem a tájból, sem az egyéb látnivalókból nem emlékszem semmire, mert ez a titokzatos 17 éves annyira lekötötte a figyelmemet, hogy csak vele foglalkoztam. Sajnálom, ha bárkit is el kell keserítsek, de nem volt szerelem első látásra. Ekkor még csak tetszett, hogy egy idősebb fiú "foglalkozik velem", értem ez alatt, hogy egyáltalán hozzám szól, nem beszélve arról, hogy még hülyéskedett is velem, ami már tényleg nagyon hízelgően hatott naiv, 13 éves önmagamnak. 

Idegesített, ha más lánnyal is foglalkozott és egy mondata örökre a fülembe égett: "Neked még van is valami, de nektek... nektek semmi". Ez egy kedves bók volt egy idősebb lánynak, akinek akkor már nőiesebb idomai voltak, és egy jól irányzott fika nekünk, fiatalabbaknak, akik még, ahogy már említettem nem realizáltuk, hogy mi bizony hamarosan nővé válunk. 

A kirándulás után minden megváltozott. Ugráltam a gyermekvilág és a "felnőtt" világ között, hiszen az egyikbe még, a másikba pedig már tartoztam. 

Ez volt az az időszak, amikor kinyílt a szemem. A kislányos anyag-melltartókat szexi push-up-osra cseréltem, elkezdtem olyan apróságokra figyelni, ami nőként már mindennapos, de tiniként még az újdonság erejével hatott. Mint például a szemöldökszedés. Sosem felejtem el, amikor először léptem ki az utcára push-up-os melltartóban. Annyira zavarban voltam, hogy legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Nem voltak nagy melleim, de nekem akkor hatalmasnak hatottak. Két "nagy" gömb volt ott, ahol nemrég még semmi. Tényleg ingáztam a két világ között. Imádtam gyerek lenni és sok gyerekes dolgot is csináltam, ugyanakkor megjelent az az érzés, ami korábban még soha: tetszeni akarok valakinek. 

Teltek a hetek és eljött a nyár. De én még ekkor sem voltam szerelmes. Tinikori hülyeség volt az egész, ami talán szépen lecsengett volna, ha nem vagyok már akkor is olyan makacs, hogy ne adjam fel addig, amíg meg nem kapom, akit akarok. A kedvenc helyünk egyszerre volt disco, söröző és fagyizó, természetesen külön helyiségekre bontva. A söröző és a fagyizó résznek volt terasza, ami az utcára nézett, de el voltak egymástól választva egy korláttal. Az én kiszemeltemnek és barátainak a söröző volt a törzshelye én pedig bizton állíthatom, annyi fagyit még sosem ettem meg, mint azon a nyáron. Olyan voltam, mint egy megszállott. Folyton csak őt lestem, mindenhol felbukkantam, ahol ő is és úgy intéztem a dolgokat, hogy találkozhassak vele. Utólag visszagondolva szánalmasan idegesítő lehettem, de akkor ez nekem nem tűnt fel - meg utána sem még nagyon hosszú ideig. 

Eljött újra az iskola, a 8. osztály. Ekkor már igazán nagylánynak éreztem magamat. Ez volt az az időszak, amikor elkezdtem magamat festeni. Sosem felejtem el, amikor először szempillaspirált használtam. "Tinidiszkóra" készültünk a csajokkal az iskola vécéjében és az egyik lány odanyújtott egy spirált. Nekem, akkor kis hülye fejemmel annyira "soknak" tűnt, ahogy kinéztem attól az olcsó spiráltól, hogy le is mostam az egészet. Ekkor még mindig gyerek voltam, akármennyire is hittem azt magamról, hogy nem. 

Rajongásom kedveléssé szelídült, és habár sokat gondoltam még a "17-évesemre" elkezdtek érdekelni más, hozzám mind korban, mind fizikailag sokkal közelebb álló fiúk. Betöltöttem a 14-et, aztán pedig lassan a szilveszter is elérkezett. Hosszas könyörgés után anyukám elengedett a már említett discoba a barátnőmmel és neki a nővérével, ahol hosszú idő után újra láttam "őt".