Már első körben lelövöm a poént. Semmi sem történt azon az ominózus szilveszteri bulin, mégis, annyi minden megváltozott, hogy sosem lettem már ugyanaz, aki korábban voltam. Rájöttem, hogy más idősebb fiúknak is tetszem és arra is rájöttem, hogy nekem pedig csak az az egy idősebb fiú tetszik. Ekkor kezdődött az a korszakom, amikor elkezdtem bulizgatni. Persze még csak csínján. alkohol, cigi és fiúk nélkül, csak a magam kis örömére és azért, hogy láthassam őt. Nem jártam - ahogy mi neveztük - "fel" sűrűn, talán havi egyszer, mégis ettől úgy éreztem, hogy kiszakadtam a gyerekkorból. Kialakult egy "klikk" az osztályban, a "nagyok" csoportja, amibe az a pár emberke tartozott bele, akit már a szülei egyszer-egyszer elengedtek bulizni. A mi kis tini-társadalmunkban ez a disco jelentette a határvonalat a "nagyok" és a "kicsik" között. Aki feljárhatott, az már volt "valaki", arra sokan "felnéztek".
Eljött a ballagóbuli is, amikor magunk mögött hagytuk az általános iskolát, s ez volt az a pont, amikor - ha igazából nem is volt így - úgy éreztük, hogy nagyok lettünk. Mindig volt ballagóbuli a discoban, amikor a végzettek általában először felmehettek bulizni. Egyfajta rituálé volt ez, beavatás, amikor az "érett" társadalom befogadta új tagjait. Persze, én el voltam szállva magamtól, hiszen én már úgy jártam-keltem, mint ismerős arc, akinek már jegyezték a nevét, akit már ismertek és aki már ismert jó pár ember a "nagyok" közül.
A nyár bulik sokaságát eredményezte, barátságok köttettek és szakadtak meg. Az egyik ilyen bulin kaptam az első csókomat is, de nem a "17-évesemtől", aki idő közben már betöltötte a 18-at. Igazság szerint olyan jelentéktelen volt az egész, hogy még a fiú nevét sem jegyeztem meg, szerencsére azonban a barátnőm ennél szemfülesebb volt, aminek így utólag nagyon is örülök. Nem lenne jó, ha még azt sem tudnám, hogy kitől kaptam az első csókomat.
Igazság szerint én nagyon sokáig tartottam ettől a bizonyos első csóktól, de amint túlestem rajta rájöttem, hogy nem is olyan nagy dolog az egész, így akadtak olyan bulik, amikor egyszer-egyszer összecsókolóztam valakivel, de ennél komolyabb nem történt. Én nem voltam az a lány, akit a fiúk lehúzgáltak a bokorba, meg össze-vissza és szerencsére soha nem is lett belőlem ilyen. Nagyon sok hétvége telt el, amikor más lányokkal láttam a kiszemeltemet, de sosem kerültem hozzá közelebb. Végül, úgy, hogy nem is számítottam rá, egy alkoholgőzös pillanatban, talán csak a buli hevében megcsókolt. Azt az érzést, azt a feltörekvő adrenalint, örömöt, csodát sosem fogom elfelejteni. Annyira más volt, mint a "jelentéktelen emberekkel" váltott csókok. Talán akkor jöttem rá igazán, hogy nem tudom hogyan és nem tudom mikor, de beleszerettem. Még mindig emlékszem arra, hogy mit mondott akkor nekem: "Lassabban, hova sietsz?". Igen, akkor még eléggé össze-vissza és minden bizonnyal szarul csókolhattam. Kár lenne tagadni, ő tanított meg arra, hogy hogyan kell igazán csókolózni.
Rájöttem, hogy ha közelebb akarok kerülni hozzá, akkor ki kell eszelnem egy tervet. A cél az volt, hogy bekerüljek a haveri társaságába. Szerencsére a nagyszüleim és az egyik legjobb barátja szomszédok voltak, így ismertem is a srácot és jóba is voltunk. Általa kerültem a kiszemeltemhez közelebb. Ekkor már elő-előfordult, hogy egy-egy buliban csókolóztunk, de semmi komolyabb nem történt. Én azonban egyetlen csóknak is úgy tudtam örülni, mint más az ötöslottó főnyereményének. Annyira tiszta és őszinte volt még minden érzés, olyan új, szűzies és gyermeki.
Egy nagyon vicces emlékem van róla, amire talán míg élek emlékezni fogok és tanulságként is szolgál, hiszen pontosan mutatja milyen kis naiv és gyermeki voltam még ez idő tájt is. Ez már akkoriban történt, amikor elkezdtem a középiskolát, de még jó idő volt. Ekkoriban egy másik barátnőmmel sokat lógtunk ennél a bizonyos szomszédnál, mert barátnőm kavart a sráccal, én pedig a kiszemeltemmel. Feküdtünk az ágyban, egymás mellett, talán még csak egy csók sem csattant el és zenét hallgattunk. "Zs." pedig beadta nekem, hogy ezt ő énekli. El tudjátok hinni, hogy csont nélkül bevettem? Majdnem 10 év távlatából visszagondolva még mindig szégyellem magamat és fel sem bírom fogni, hogy hogyan lehettem olyan hülye, hogy elhiggyem. Igen, ez is mutatja a gyermeki hiszékenységet és naivságot, ami akkor még bennem volt.
Ekkortájt kezdődtek a játékok is közöttünk, de szerintem ő nem volt tudatában annak, hogy mit is csinál velem, és hogy minden egyes másodperccel egyre őrültebben magába bolondít. Talán már ekkor hitegetett, de erre már nem emlékszem, nem is lényeg. Ez volt a nagy bandázós korszakom, amikor feljárogattam, kocsmáztam, discoztam és igazán nagylánynak éreztem magamat, nagylánynak, aki már kész arra, hogy ezt be is bizonyítsa...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése